
Új akkreditált Magiszteri Képzés a PKE Közgazdaságtudományi Karán!
10 éve

Újdonságok a PKE-n
A Közgazdaságtudományi Kart érintő újdonságokról is ír Tóth Gábor a Reggeli Újságban július 16-án megjelent cikkében. Az alábbiakban ebből olvashatók részletek.
10 éve

A PKE Észak-Cipruson
2015 július 2-4 között került sor a Cultural Difference and Social Solidarity Network 4.-ik nemzetközi konferenciájára, melyen egyetemünket tanszékünk tanára, Zakota Zoltán képviselte.
10 éve

Könyvbemutató a Szent László Napokon
A Szent László Napok keretében ismertették a nagyváradi érdeklődőkkel a Partium – társadalom, területfejlesztés című kötetet a szerkesztők, Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán.
10 éve

Kedvezmény a Hotels Combined oldalán
10%-os kedvezmény a Partium Keresztény Egyetem hallgatói és munkatársai számára!
10 éve

Szelfizz a PKE-vel!
Legyél azon szerencsés 10 alapszakra és 5 mesteri szakra jelentkező egyike, akinek nem kell majd a felvételi beiratkozási díjat befizetnie!
10 éve

Flórián Gyula előadása a MIC konferencián
10 éve

Két oktatónk is előadott a GIDNI nemzetközi konferencián
A Globalization, Intercultural Dialogue and National Identity elnevezésű nemzetközi konferenciát második alkalommal rendezték meg, 2015 május végén, amelyen a Gazdálkodási és Menedzsment Tanszék két oktatója: Kánya Hajnalka és Kóródi László vettek részt.
10 éve

Szilágyi Ferenc előadása a Nyíregyházi Főiskolán
2015. májusában került sor dr. Szilágyi Ferenc előadására a Nyíregyházi Főiskolán.
10 éve

Előadás a hollandiai Groningenben
2015 április 9-10-én, tanszékünk tanára, Zakota Zoltán a hollandiai Groningenben a Hanze University of Applied Sciences (Hanzehogeschool Groningen) - School of Communication, Media & IT által szervezett "Intercultural Communications in a Global Age: Political, Media and Cultural Challenges and Tensions" című workshopon tartott előadást.
10 éve

Együttműködés a Magyar Statisztikai Társasággal
2015. április 23-án, folyó évben már második alkalommal látogatást tettek egyetemünkön a Magyar Statisztikai Társaság vezetői.
10 éve

Partium-kutatóhely
Partium-kutatóhelyet avattak Csengerben.
10 éve

OTDK Kolozsváron
2015. április 15-18 között zajlott Kolozsváron az év egyetemi eseménye, a FIFÖMA OTDK.
10 éve

Dr. Kovács Kármen, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusának előadása
A Közgazdaságtudományi Kar Pénzügy és Gazdasági Elemzés Tanszéke meghívására, dr. Kovács Kármen, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa előadásokat tart a Partiumi Keresztény Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, április 14-én, kedden, délelőtt 11 és délután 3 órától a következő témakörökben:
10 éve

Sikeres Nyílt Nap a PKE-n
Az utóbbi évek legsikeresebb Nyílt Napját szervezte meg a Partiumi Keresztény Egyetem április 8-án az Iskola Másképp hetében.
10 éve

Dr. Bélyácz Iván professzor előadásai
A Közgazdaságtudományi Kar Pénzügy és Gazdasági Elemzés Tanszéke meghívására, dr. Bélyácz Iván, a Pécsi Tudományegyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja előadásokat tart a Partiumi Keresztény Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.
Az előadások időpontjai és témái:
2015. március 25, szerda 17 óra: „Financializáció, mint a pénzügyi válság lehetséges oka”
2015. március 26, csütörtök 8 óra: „Tőkeköltségvetés és kockázat”
Az előadások helyszíne: Bolyai terem
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
10 éve

Xerox munkalehetőség Nagyváradon
10 éve

Debreceni munkalehetőségek az IT Services Hungary Kft.-nél
10 éve

Álláslehetőség: Krinon Motel
Egyetemista vagy es allast keresel, esetleg szakmai gyakorlatot szeretnel?
Nalunk mindeketore szert tehetsz!!!
Motel-etterem (Nagyvaradtol 3km-re, Osorhei) alkalmaz recepcios-pincer munkakorbe egyetemistat!
10 éve

Az OTP Advisors értékesítési tanácsadót keres
Az OTP Bank Romania SA leányvállalata az OTP Advisors SRL munkatársat keres értékesítési tanácsadó munkakörbe.
10 éve