Látlelet az oktatásról a XXI. század elején

Könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre került sor Látlelet az oktatásról a XXI. század elején címmel a Partiumi Keresztény Egyetem Fényes Elek Szakkollégiumának szervezésében, 2016 január 25. 17 órától.

Az esemény során a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Program, valamint a  Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központja (CHERD-Hungary) kutatóinak és hallgatóinak közelmúltban megjelent kötetei kerülnek bemutatásra. Az esemény házigazdája a Fényes Elek Szakkollégiuma Társadalomtudományi műhelye, a debreceni küldöttség vezetője pedig Dr. Pusztai Gabriella, az említett intézmények vezetője. 

A rendezvény során az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjáról is, ahová eddig is nagy számban jelentkeztek partiumi hallgatók. 

galk 2016 jan 28 3galk 2016 jan 28galk 2016 jan 28 2

forrás: gmt.partium.ro