Könyvadomány a Miskolci Városi Könyvtártól

Mintegy 8000 könyvből álló könyvadomány érkezett tegnap a Partiumi Keresztény Egyetem könyvtárába, melyet a Miskolci Városi Könyvtár adományozott a PKE-nek és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. 

A szépirodalmi könyvek mellett az adomány minden konyvadomanyszakterületet lefed: a gazdasági könyvektől kezdve a pszichológiai, történelemi, filozófiai, szociológiai, vagy képzőművészeti könyvekig.

Ezen felül az adomány egy teljes zenei könyvtár állományát is tartalmazza, valamint számos, a képzőművészet szak számára értékes albumot. A könyveket a decemberben átalakuló, korábban hét könyvtárat magában foglaló Miskolci Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, Tircsné Dr. Propper Valéria adományozta a két egyetemnek. A PKE és a Sapientia könyvtárigazgatóinak már ekkor lehetőségük nyílt kiválasztani mindazon könyveket, amelyekkel az egyetemi könyvtárat gazdagítják majd.

A Partiumi Keresztény Egyetemnek jelenleg mintegy 37 ezer kötetből álló könyvállománya van, melyek az új adományokkal kiegészülve a jövő évben elkészülő új egyetemi épületben kapnak majd helyet.

forrás: www.partium.ro